Találatok
...) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről
213/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződ&e... ...;tásra alkalmas módon;
b) a szerződés tárgyának lényeges jellemzőiről;
c) a terméknek, illetve szolgáltatásnak az általán... ...osan vagy ismétlődően kerül sor.
(2) A vállalkozás az (1) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettségnek egyértelműen, kö... ...san, az igénybe vett távközlő eszköznek megfelelő módon köteles eleget tenni.
(3) Ha a vállalkozás telefonon tesz szerződéskötésre ... ... Ha e kötelezettségének a szerződéskötést megelőzően nem tett eleget, ezt az írásbeli megerősítést a szerződés teljesít&... ...sztó részére rendelkezésre bocsátani.
(2) Az (1) bekezdés szerinti írásbeli megerősítésnek a 2. § (1) bekezdés a)-e) pontjában foglaltakon túl tartalmaznia kell:
a) a 4. § szerinti elállási jog gyakorlásának feltételeit, módját é... ...vetően igénybe vehető kiegészítő szolgáltatásokat (alkatrészellátás, javítószolgálat);
d) a szerződés megszünt... ...te;n egyetlen alkalommal nyújtott olyan szolgáltatás esetében, amelynek ellenértékét a távközlő eszköz üzemeltetője rész&e... ... indokolás nélkül elállhat.
(2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási jogát
a) termék értékesíté... ...zhezvételének napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a 3. § szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételét... ...déskötés napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a 3. § szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételét... ...zámított három hónap elteltéig gyakorolhatja.
(3) Ha a 3. § szerinti írásbeli megerősítés kézhezvételére - a (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben - a termék kézhezvételének napjától, illetve - a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben - a szerződéskötés napjától számított három ... ...egállapodása hiányában a fogyasztó nem gyakorolhatja a 4. § szerinti elállási jogot
a) szolgáltatás nyújtására... ...1997. évi CLV. törvény 2. § o) pontja] fedezi, a fogyasztó 4. § szerinti elállási jogának gyakorlása a fogyasztási kölcs&oum... ...sokról szóló 1996. évi CXII. törvény 2. számú melléklete III. 5. pont) fedezi, feltéve, hogy a fogyasztási kölcsöns... ...acute;sétől számított harminc napon belül köteles a szerződés szerinti teljesítésre.
(2) Ha a vállalkozás a szerződésben v&aacu... ...ttesítő termékkel, illetve szolgáltatással teljesít, a 4. § szerinti elállási jog gyakorlása folytán a termék visszaszolg&aac... ...oztatni.
8. § (1) A vállalkozás nem követelhet a fogyasztótól ellenszolgáltatást, ha olyan terméket értékesít, illetve o... ...letben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének eleget tett, a határidők betartására vonatkozó előírásokat... ...ute;tültető jogszabálya eltérést nem engedő rendelkezésével ellentétes. Az érintett kérdésben a felek által választott... ...szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben meghatározott szabályok szerint jár el.
12. § (1) Ez a rendelet 1999. március 1-jén lép hatályba,... ...; megfelelést szolgálja; az irányelv 8. cikke kivételével.
213/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet az üzleten kívül
fogyasztóval kötött szerződ&ea... ...ényezte, feltéve, hogy a fogyasztó nem tudta, és kellő gondosság mellett nem tudhatta, hogy e termék, illetve szolgáltatás értékes... ...delkezéseit kell alkalmazni.
2. § A fogyasztót az 1. § (3) bekezdése szerinti esetben nem köti az ajánlata, ha a vállalkozás az ajánlato... ...uml;tésekor a fogyasztót írásban tájékoztatni a 4. § szerinti jogáról, és annak a személynek a nevéről, cím&eac... ...e;si címéről, akivel szemben e jogát gyakorolhatja.
(2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást keltezéssel kell ellátni. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a szerződés azonosítását lehetővé tévő adatokat.
(3) Ha a vállalkozás az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, a szerződés semmis.
4. § (1) A fogyasztó a (2) bekezdésben meghatározott időtartamon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől.
(2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási jogát
a) termék értékesítésére irányuló szerződés esetében a termék kézhezvételének napjától számított nyolc munkanap elteltéig,
b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződéskötés napjától számított nyolc munkanap elteltéig gyakorolhatja
(3) Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi.
(4) Az (1) bekezdés szerinti elállás esetén a fogyasztó nem köteles megtéríteni a terméknek azt az értékcsökkenését, amely a rendeltetésszerű használat következménye, és nem köteles a termék használatáért használati díjat fizetni. Az átvett termék neki felróható értékcsökkenéséért azonban helytállni tartozik.
(5) A fogyasztó (1) bekezdés szerinti elállása esetén a vállalkozás nem köteles az átvett vételár, illetve a szolgáltatás díja után kamatot fizetni.
(6) Nem gyakorolhatja az (1) bekezdés szerinti jogát a fogyasztó, ha a terméket nem tudja teljes egészében visszaszolgáltatni. Ha azonban részben vissza tudja azt szolgáltatni úgy, hogy a megmaradt rész értéke és használhatósága nem csökkent, a vételár arányos részének visszaszolgáltatását követelheti.
(7) Ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződést részben teljesítették, a fogyasztónak a díj visszafizetésére vonatkozó követelésével szemben a vállalkozás követelheti a szolgáltatás már igénybe vett részére arányosan járó díjat. Nem gyakorolhatja az (1) bekezdés szerinti jogát a fogyasztó, ha a szolgáltatást már teljes egészében igénybe vette.
5. § A fogyasztó a 2. és 4. §-ban meghatározott jogairól érvényesen nem mondhat le.
6. § Ez a rendelet a 2008. szeptember 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően kötött szerződésekre, illetve a hatálybalépését követően tett, az 1. § (3) bekezdése szerinti ajánlatokra kell alkalmazni.
7. §
8. § Ez a rendelet az üzlethelyis&e...
...ossági és jótállási felelősségére a Ptk-ban, a 151/2003. (IX. 22.) korm. rendeletben, a 49/2003. (VII.30.) GKM rendeletben és a 72/2005. (IV. 21.) korm. rendeletben foglaltak az irányadók. A vevőnek jogában áll reklam&a... ... szavatossági igény nem érvényesíthető. Fogyasztóvédelemmel kapcsolatos jogszabályokat, rendeleteket IDE KLIKKELVE tekintheti meg.
Termék... ...z általában 12 hónap vagy több (például Samsung, Asus, vagy Dell laptopokra több éves garanciát is vállalnak).
A garancia érvé... ...k három fő típusa van. Amennyiben a termék mellé kapott garanciajegyet (laptopok, szünetmentes tápegység, projektorok, NAS-ok többsége), akkor az azon levő információk szerint kell eljárni. Ekkor az adott márka kijelölt márkaszervizébe...
...9.246 FtÁr: 9.246 Ft
Kabátot a laptopra, ami megóvja készülékét a sérülésektől!
Garancia:
Élettartam
26_PORT_13-14_(150021).jpg
27_PORT_13-14_(150021).jpg
28_...
...acute;lkül is lehet vásárolni, nincs kötelező regisztráció! A rendelés leadása egy több lépésből álló folyamat, mel... ...s világában. Akinek ez túlságosan részletes és már rendelkezik némi rutinnal, az nyugodtan vesse bele magát a termékek böng&e... ... Szállítási és fizetési mód kiválasztása
Rendelés áttekintése, feladása
Telefonos egyeztetés a megrendelés részleteiről
Kiszállítás
Használat és a term&e... ...ket, így hamar az Önt érdeklő kategóriához tud navigálni. A laptopokon, netbokokon, NAS-okon és projektorokon belül márkánként ... ...kulcsszó alapján a rendszer kiválasztja a keresett terméket.
Amennyiben laptopot, netbookot, NAS-t, vagy projektort keres, akkor a jobb oldalon további szűkít... ...iacute;teni a felhasználás jellege, illetve számtalan műszaki paraméter szerint. Ennek a célja, hogy megtalálja azt a laptopot, NAS-t, vagy projektort, ami teljes egészében el tudja látni azt a feladatot, amire Ön keresi.
A többi termékcsoportnál pedig az oldal felső részében tudja ár szerint és garancia idő szerint szűkíteni a megjelenő termékeket. Ár szerinti szűkítésnél az erre szolgáló mezőbe azt az összeget kell beírni, amit maximum hajlandóáldozni a termékre. Csak számokat lehet ide írni, nem kell tizedesvessző és pénznem sem.
Egy oldalon 18 darab (3x6) termék jelenik meg.
2. Kosár megtöltése
Ha egy term... ...acute;r tartalmának véglegesítése
Ha még mást is szeretne rendelni, akkor a Még nézelődöm gombbal ismét böngészhet a ter... ...te;ny a pénztár gomb megnyomásával egy olyan oldalra kerül, ahol a megrendelés teljesítéséhez szükséges adatokat kell megadnia.... ... szállítási és számlázási cím azonos, akkor elegendő csak a sárga alapon levő szöveg előtti négyzetet kipipálni &eacut... ...szállítási díjakról itt olvashat részletesen:
http://www.laptopos.hu/szallitasi-informaciok
Ezután a preferált fizetési módot kel... ...zetési lehetőségekről további részleteket itt talál:
http://www.laptopos.hu/fizetesi-informaciok
Amennyiben bármi megjegyzése van a megrendeléshez (kiszállítás napja, egyszerűsített odajutás, egyéb fontos közlendő), azt megteheti az oldal alján levő mezőben.
6. Rendelés áttekintése, feladása
Akkor a nehezén túl is van. Ha minden adatot megadott nyomja meg a lap alján levő Rendelés áttekintése gombot. Itt mégegyszer ellenőrizheti a megdadott adatok helyességét. Ha valami hibát vesz észre, akkor a Vissza gombbal módosíthat.
Ha mindent rendben talált, akkor a Rendelés elküldése gombbal adja fel a megrendelését.
Ezután a megadott e-mail címre kapni fog egy levelet, melyben benne lesznek a rendelés fontos adatai. Amennyiben előre utalást adott meg fizetési módként, akkor ebben a levélben lesz benne a számlaszám is, ahová a megrendelés összegét el kell utalni.
Ez az e-mail nem minősül visszaigazolásnak csupán a sikeres megrendelés feladását nyugtázza.
7. Telefonos egyeztetés a megrendelés részleteiről
A megrendelést követő néhány órán belül kollegánk felkeresi Önt telefonon a megrendelés részleteinek egyeztetése miatt.
8. Kiszállítás
A kiszállítást a GLS futárszolgálat végzi. Amikor átadtuk a terméket a futárszolgálat munkatársának, akkor kapni fog egy e-mailt, melyben benne lesz a küldemény azonosítására szolgáló csomagszám. Ennek ismeretében nyomon tudja követni a megrendelt termék mozgását itt:
http://online.gls-hungary.com/search_stat.php?Lang=1
9. Használat és a termék előnyeinek élvezése
Ez fog a legkönnyebben menni...
Reméljük meg van elégedve boltunk kiszolgálásával és a rendelt termékkel is.
Szívesen vesszük ha megírja véleményét a rendelt termékről. Az Ön tapasztalata hasznos lehet azoknak, akik szintén ugyanazt a term&eacu...
...9.017 FtÁr: 9.017 Ft
Kabátot a laptopra, ami megóvja készülékét a sérülésektől!
Garancia:
36 hónap
35_PORT_14_(170208).jpg
36_PORT_14_(170208).jpg
37_PORT_14_...
...4.229 FtÁr: 4.229 Ft
Kabátot a laptopra, ami megóvja készülékét a sérülésektől!
Garancia:
36 hónap
32_PORT_14_(105081).jpg
33_PORT_14_(105081).jpg
34_PORT_14_...
...17.361 FtÁr: 17.361 Ft
Kabátot a laptopra, ami megóvja készülékét a sérülésektől!
Garancia:
24 hónap
29_PORT_13-14_(150024).jpg
30_PORT_13-14_(150024).jpg
31_...
...
Általános jogi közlemény
A jelen adatvédelmi nyilatkozat (továbbiakban: nyilatkozat) tartalmazza ezen webáruházban megvásárolhat&o... ... bármikori megváltoztatására.
Adatkezelési alapelvek
A laptopos.hu webáruház számára alapvető cél a látogatók személyes adatainak védelme, kiemelten fontosnak tartja a felhasználók információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A webáruház a látogatók személyes adatait bizalmasan kezeli és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja. A webáruház adatvédelmi koncepciója a tájékoztatáson alapuló önkéntes beleegyezésen nyugszik, melynek megvalósítására a szolgáltatás használatának minden fázisában törekszik. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény;
A személyes adatok kezelése vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa 1995. október 24-i 95/46/EK irányelve;
A Strasbourgban, 1981. január 28-án kelt, az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során szóló, az 1998. évi VI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény;
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény;
A kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény.
A webáruházban adatkezelést az üzemeltető végez, harmadik fél részére személyes adatokat nem ad ki, csak az érintett előzetes és kifejezett hozzájárulása alapján. A megrendelés elküldésével a személyes adatok kiszállító cég irányéba történő továbbításához a vásárló kifejezetten hozzájárul. A felhasználókról gyűjtött személyes adatokból készült statisztikákat harmadik fél részére kizárólag az adatközlő személyére vonatkozó információtól megfosztva továbbít. Az így továbbított adatból semmilyen eljárással nem reprodukálható az adatközlő valamely személyes adata. A webáruházban gyűjtött személyes adatokat más forrásból származó adatokkal az adatkezelő nem kapcsolja össze. Harmadik országba (külföldre) az üzemeltető felhasználói adatokat nem továbbít. A felhasználók adataiból az általános statisztikai módszerekkel készített kimutatásokat, elemzéseket az üzemeltető korlátlan ideig megőriz. Ezen adatokból nem lehet az érintettre vonatkozó következtetést levonni. A webáruház oldalán az üzemeltető különleges adatot (a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, a politikai pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a szexuális életre vonatkozó adat, valamint a bűnügyi személyes adat) nem gyűjt felhasználóiról.
A webáruház látogatói a szolgáltatást önkéntesen használják. Amennyiben törvényi felhatalmazás alapján az üzemeltető köteles a megkereső hatóság részére személyes adatot kiadni, és annak minden feltétele adott, úgy a kérésnek eleget tesz. Ezt a szolgáltatás látogatója és igénybevevője (felhaszn&a... ...ute; úgy érzi, hogy az adatkezelő megsértette személyes adatai védelméhez való jogát, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény szerint járhat el.
...
...
ASUS MÁRKASZERVIZEK
ASUS szerviz - ügyfélszolgálat:
Telefon:+36-1-505-4561 9-17:30 óráig
Az ASUS Magyarország által működtetett szerviz-&u...
...5.994 FtÁr: 5.994 Ft
Szoftverek nélkül a laptop pusztán egy nagyon drága és bonyolult tárgy...
Garancia:
Nincs
villaskulcs.png
Cikkszám: Laptop_install
Amen...















